Felhívás tervezet: a hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztését támogató felhívás tervezet 5 milliárd forintos keretösszeggel, mely keretében akár 60 millió forint 70-100%-os vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Keretösszeg: 5 milliárd forint.

A támogatási kérelmeket azon mikro- és kisvállalkozások nyújthatnak be, amelyek:

  • a felhívás tervezet 1. és 2. számú szakmai mellékletében felsorolt településen valósítják meg fejlesztéseiket,
  • rendelkeznek legalább 1 lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő), üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TALÁLHATÓ TELEPÜLÉSEKEN MEGVALÓSULÓ FEJLESZTÉSEK NEM TÁMOGATHATÓK!

A pályázat keretében új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása támogatható.

A fentiek mellett támogatható továbbá:

  • a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés),
  • információs technológia-fejlesztés: új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése,
  • képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés,
  • gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése és kapcsolódó költsége,
  • bérköltség-támogatás igénybevétele,
  • munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítása.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • a Felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 2.000.000 forint, maximum 10.000.000 forint.
  • a Felhívás 2. számú mellékletében felsorolt településeken minimum 10.000.001 forint, maximum 60.000.000 forint.

A támogatás mértéke: a Felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken az összes elszámolható költség 70%-a, a Felhívás 2. számú mellékletében felsorolt településeken az összes elszámolható költség 100%-a lehet.