Kevés olyan emberről tudunk, aki életében még ne vett fel volna valamilyen formában ilyen vagy olyan hitelt, ennek ellenére nem mindenki van tisztában azzal, mik is a lépései egy hitel felvételének. Példánkban egy lakáshitel lebonyolítását vázoljuk fel. Olvasson tovább!

Elsőként számba kell vennie, hogy mennyi megtakarított pénzt tudott célja megvalósítására mindezidáig összegyűjteni, másodszor pedig jó, ha információt gyűjt arról, hogy vajon mekkora hitelre is lehet majd jogosult? Célszerű tehát a leendő lakás kiszemelése, vagy a felújítás/bővítés költségvetésének összeállítása előtt telefonon vagy interneten keresztül informálódni bankok ajánlatairól, és ellátogatni ingatlan hitelezéssel foglalkozó bankfiókjaink valamelyikébe, hogy előzetes hitelbírálatot kérjen, tájékozódjon a kínálkozó lehetőségekről, termékekről.

A hitelkérelem benyújtása

Ahhoz, hogy a tervei megvalósításához szükséges kölcsön megigényelje, be kell nyújtania hitelkérelmét, amelyhez formanyomtatványt a bank ad, legtöbb helyen a kitöltésben is segítenek.

Értékbecslés

Azt a folyamatot, melynek keretében meghatározzák az Önnek nyújtható hitel maximális összegét, hitelbírálatnak nevezzük. Az értékbecslés során a hitel fedezeteként felajánlandó ingatlan(ok) földrajzi elhelyezkedését, környezetét, az épület és a lakás fizikai állapotát mérik fel szakemberek (értékbecslők) bevonásával. A felmérés alapján mondják meg, hogy a hitelbírálat során az ingatlant, mint fedezetet milyen értéken tudjuk figyelembe venni (hitelbiztosítéki érték).

Ügyfélminősítés

Hogy milyen összegű hitelt tudnak Önnek nyújtani, függ személyre szabott hitelbírálattól, azaz az Ön ügyfélminősítése eredményétől is. Ügyfélminősítésre akkor kerül sor, ha az előző pontban bemutatott hitelbiztosítéki érték-megállapítás megtörtént, és annak eredménye a bankhoz beérkezett. Az ügyfélminősítés lényege az Ön fizetőkészségének és fizetőképességének vizsgálata a benyújtott jövedelemigazolás és a hitelkérelmi nyomtatvány adatai alapján.

A nyújtható hitel összegének meghatározása

A nyújtható hitel összege az ügyfélminősítés alapján megbecsült, vállalható törlesztőrészlet-nagyságot is figyelembe véve kerül meghatározásra, úgy, hogy a hitel nagysága a fedezetként felajánlott ingatlan(ok) hitelbiztosítéki értékének egy meghatározott százalékát ne haladja meg (hitel/hitelbiztosítéki érték arány).

Szerződéskötés, jelzálogjog bejegyzés

A kölcsönszerződést és bizonyos esetekben a tartozás elismerést közjegyzői okiratba foglalják a bankban.

A kölcsön folyósítása

A kölcsön folyósításának feltétele, hogy a hitelnyújtó jelzálogjoga, valamint – szükség esetén – az ezt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az ingatlan-nyilvántartásban legalább elintézetlen széljegyként, első ranghelyen feltüntetésre kerüljön.

Forrás: OTP Bank