A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások enyhülésével a munkaerőpiacon is javulásra lehet számítani, de a visszarendeződés az elemzők szerint lassúnak ígérkezik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint a február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel alacsonyabb, 4 millió 436 ezer volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,6 százalékponttal 69,2 százalékra csökkent. Áprilisban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 368 ezer volt, az előző havinál 73 ezerrel kevesebb, míg a 15-64 évesek foglalkoztatási aránya ugyanezen időszak alatt 1,1 százalékponttal, 68,1 százalékra csökkent.

A márciusi 56 ezer után áprilisban mintegy 73 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 19 ezren munkanélkülivé váltak.  A február-áprilisi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 174 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt.

A következő hónapokat a munkaerőpiac lassú normalizálása jellemezheti. A boltok, illetve vendéglátóhelyek májustól kezdődő újranyitása növelheti a foglalkoztatást, a vírus előtti szint azonban csak lassan állhat vissza, tekintettel arra, hogy több ágazat még nem működik teljes kapacitással, illetve hogy a külső kereslet helyreállása is lassú lesz. Szintén növelheti a foglalkoztatást a jövőben a közfoglalkoztatottak számának emelkedése.

A járvány eleji drasztikus várakozások mostanra érdemben kilapulni látszanak. A munkanélküliség várhatóan a következő hónapokban is 7 százalék alatt marad, az éves átlag pedig 6 százalék alatt lehet. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 331 ezer volt április végén.

Ebben a különlegesen nehéz időben az adatok átláthatatlansága a gazdaságpolitika dolgát is rendkívül megnehezíti, nehéz úgy reagálni egy sokkra, hogy a valóságban fogalmunk nincs arról, hogy milyen munkaerőpiaci károkat okozott a koronavírus-válság. Nemcsak azt kellene tudni, hogy mekkora lehet majd valójában a munkanélküliek száma, de azt is, hogy mindezt a statisztikai módszertan milyen mértékben torzítja el. Mindenesetre várhatóan a 7 százalék körüli munkanélküliségi ráta lehet a realitás az idei év második felében.

Forrás: MTI