A koronavírus hatásait tekintve, nemcsak a magyar gazdaságot érintette természetesen a járvány. A valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent az első negyedévben az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP), ez áll az Európai Unió Statisztikai Hivatalának jelentésében. Az Eurostat előzetes adatai alapján az első negyedévben az euróövezetben 3,8%-kal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévihez képest.

Várhatóan erre az évre jelentős gazdasági gyengülést, jövőre pedig csekélyebb mértékű erősödést jelez előre az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) közzétett előrejelzése. Az EKB negyedévente megjelenő prognózisa szerint az euróövezet hazai összterméke (GDP) az idén 5,5%-kal csökken, 2021-ben 4,3%-kal nő, míg 2022-re a prognózis 1,7%-ra nőtt 1,4%-ról.

Emellett negatív rekordot döntött az euróövezeti feldolgozóipar: a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének eredménye alapján áprilisban az euróövezet feldolgozóipari Beszerzési Menedzser Indexének (BMI) végleges értéke az előzetes 33,6 pontnál is alacsonyabbra, 33,4 pontra zuhant a márciusi 44,5 pontról, amely nem meglepő. A kimutatott BMI értékek alapján kétszámjegyű negyedéves GDP-csökkenésre lehet számítani az első negyedévben az euróövezetben, és a gazdasági aktivitás helyreállításának üteme is várhatóan nehézkesebb lesz. A korlátozások lehetséges hatásainak tanulmányozása céljából a kórokozó által elsőként érintett ország, Kína januári és februári adatait vizsgálták meg a szakértő kutatók. Az elemzett adatok szerint, az egy hónapig tartó korlátozás következtében 13%-kal csökkentek a fogyasztói kiadások, míg a befektetések aránya 20%-kal, az export pedig mindezek mellett 16%-kal esett vissza. Mindez arra utal, hogy a korlátozások minden egyes hónapja 7–10%-os csökkenést eredményezhet a reál bruttó hazai termékben (GDP-ben), azazaz inflációval korrigált gazdasági teljesítményben.

Sorra nyitnak újra az ázsiai országok a veszélyhelyzet lejárta után: Malajziában a kormány első alkalommal lazított a hat héttel ezelőtt bevezetett kijárási korlátozásokon, és újra engedélyezte szinte az összes vállalat működését.

Máshol óvatosabbak: egy évvel elhalasztják a dubaji világkiállítást a koronavírus-járvány miatt.         

Forrás: hepa.hu