Ugrásszerűen nőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés
Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatóján.
Read moreTöbb mint 600 milliárd forint a védekezésre, és több ezer milliárd a családoknak és a vállalkozásoknak
Százötvenezer kisvállalkozás, hatvanezer kisgyermekes család, több százezer vállalkozás mellett még többek között a hallgatók és a banki adósok életét is megkönnyítik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései – mondta el a pénzügyminiszter-helyettes összegezve a május közepén aktuális helyzetet. Nézzük ezeket sorban!
Read more50 milliárd forintra pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások
Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai megújulásához kapcsolódó fejlesztéseket támogató két pályázati felhívás jelent meg több mint 50 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Read moreMegtízszereződött a bértámogatás igénylése
A beadás kezdete óta majdnem megtízszereződött a kormányzat által kínált bértámogatásra vonatkozó igények száma, ami azt mutatja, hogy a cégek és a munkavállalók alkalmas eszköznek tartják ezt a válság okozta átmeneti problémák megoldására.
Read moreÚj, visszatérítendő támogatás KKV-k részére!
A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása névvel hamarosan új támogatás indul KKV-k számára. Nézzük a részleteket!
Read moreMagyar falu program: orvosi szolgálati lakásra és rendelők fejlesztésére
Elindultak a Magyar Falu Program első pályázatai, összesen 7 milliárd forint támogatási keretösszeggel. Az ötezer lakosúnál nem nagyobb települések, illetve önkormányzati társulások többféle pályázati lehetőséget is találnak, mi most az orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére…
Read moreÚj szabályok: munkahelyvédelmi bértámogatás munkáltatók részére
A csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatás új szabályai megjelentek a Magyar Közlöny 82. számában és 2020. április 29. napjától hatályba léptek. Az új szabályoknak megfelelő formanyomtatványok már elérhetőek a Foglalkoztatási Osztályok oldalain. A részletekről itt olvashat.
Read moreÚj programok a vállalkozások megsegítésére
A jól prosperáló, nagy növekedési potenciállal rendelkező startupokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint nagyvállalatokat, melyek a mostani nehéz helyzetben segítségre szorulnak, segíti két mentőprogramjával és egy új alap felállításával a Hiventures alapkezelő. Mutatjuk a részleteket!
Read moreIgényelhető már az ingyenes hitel az agrárvállalkozások számára
Igényelhető a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya. Mutatjuk, mit lehet tudni róla!
Read moreAkár 800 millió forint kutatás- és fejlesztéstámogatásra
Jelentős tudományos és/vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező, ugyanakkor piaci alapon hasznosítható termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztésének támogatását célozta meg a hamarosan induló pályázat, melynek keretében minimum 100, maximum 800 millió Ft-ra lehet pályázni, akár 70% támogatási intenzitással is.
Read more